hu Star Trek jelvény: J.J. Abrams-féle reboot

October 31, 2015,Handicraft

Ahogy azt ígértem, a reboot-os jelvényhez is itt a státuszjelentés. Ez volt a legelső jelvény amit kifaragtam, akkor még nem dokumentáltam lépésről lépésre, most viszont csináltam két újat és a képek se maradtak el. A régi és az újak között ég és föld a különbség, ez látszik a képgalériában is a végén, ahol együtt van a három jelvény.

A szokásos lemezes felépítéssel csináltam, egy vastagabb alap, és szegélynek egy vékonyabb lemez, közepén kivágva, majd ráragasztva. Technikailag annyi újítást hoz, hogy most a két lemez külső élét a ragasztás után reszeltem le, amikor már egymáson voltak fixen, így a reszelés után tökéletesen idomulnak egymáshoz.

Egyúttal rájöttem arra is, hogy mi volt a hiba a VB stúdió logó jelvénynél: az volt a jelenség, hogy a két lemez között a széleknél egyszeribe lett úgy fél miliméter rés a reszelés után. Amikor körbereszeltem, hosszanti irányba reszeltem, amitől úgy látszik sorja ment a két lemez közé és az feszítette szét. Ezt most azzal orvosoltam, hogy reszelésnél csakis keresztbe, és csakis a vékony lemez felől a vastagabb felé húztam a reszelőt, így ezzel tökéletes lett.