Developer blog /

hu LED szalag vezérlő 2016-os verzió bemutató

March 23, 2016Software, Hardware

LED szalag vezérlőAz előző dobozolt változatban csak próba nyák volt, és az egész inkább prototípus volt, mint sem kész termék. Ezt most rendesen nyomtatott áramkörrel csináltam meg, és kijavítottam pár hiányosságot is, ami a gyakorlati tesztelés során merült fel, szoftver és hardver területen egyaránt. 4 példány készül most belőle, és ha van igény, továbbiak jöhetnek.

A nyomtatott áramkört noha „nyomtatottnak” hívják, ezt is kézzel rajzoltam, mint a korábbiakat, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ezáltal hogy az alkatrészek közti összeköttetések vezetékek helyett a panel felületén futnak, így bírja a rázkódást, aminek főként szállítás közben lehet kitéve.

Ami újdonság az előző verzióhoz képest:

  • A programok végigléptetésére most már két gomb van, mindkettő saját indikátor LED-el. Erre azért volt szükség, hogy az aktív (zenére reagáló) és passzív programokat külön tudjam választani, és könnyebben lehessen váltogatni közöttük.
  • A két gomb megléte egyúttal lehetővé tette többféle gombnyomás kombinációkkal további funkciók megvalósítását, úgy mint egyes programoknál a színváltás, vagy hogy az eszköznek be lehessen állítani, hogy bekapcsoláskor melyik programot indítsa elsőnek.
  • A gombok és a potenciométer elhelyezését most jobban átgondoltam, a kényelmes és esztétikus elhelyezés volt a fő szempont.

Aki kíváncsi mélyebben az eszköz képességeire, itt letöltheti a hozzá készített útmutatót.

A teljes funkcionalitást szemléltető videó megtekinthető lent a képgalériában!

This article is part of the following project:

LED strip controller

It can drive an RGB LED strip which can be up to 25 meters long, using music as input. This can come from any device with a line level output (basically all PCs, mobile phones or Hi-Fi systems). It uses a visual equalizer which separates the audio into 3 channels: low, middle and high frequency, and each of these correspond to a specific color. The device also supports passive modes, where no input is needed.