vbstudio.hu

Halloween-i faragványok

Mivel a legutóbbi faragott dísztökjeim pár nap után elfonnyadtak, most egészen más irányból közelítettem meg a dolgot. A korábbi munkáim mintájára készítettem egy vas és bőr tököt. Az akasztós megoldást teljesen elvetettem, mert nem volt túl praktikus, így visszatértem a mágnesekhez, amit annyival még megspékeltem, hogy a mágnes a bőr alá került, így a tök háta teljesen üres maradt, ami esztétikusabb is, meg a mágnest se kell félteni, hogy netán leszakadna.

Hogy teljes legyen a Halloween-i faragványok tárháza, a tök mellé még készült egy apró koponya hűtőmágnes is.

A dolgok árnyoldala viszont, hogy a korábbi vas alapú munkáimnál rozsda kezdte el felütni a fejét, ráadásul rendkívül hamar és a védőlakkon keresztül is. Ez főleg azoknál a munkáimnál jött ki, amiket géppel csiszoltam le. Amit még kézzel, mint pl. a Skyrim-os, ott ez nincs, de ez az, amelyiknél írtam is, hogy fél órán át csiszoltam és még mindig voltak rajta foltok az eredeti védőborításból. Amíg nem találok megoldást, visszatérek az alumíniumhoz, és vasat legfeljebb festék alatt alkalmazok.

De persze minden rosszban van valami jó is, volt egy korábbi szándékos rozsdásító próbálkozásom, csak ott a vasat még szintén kézzel csiszoltam, alighanem emiatt maradt el a hatás. Fogok csinálni pár új kísérletet, és ha működik, akkor végre megcsinálhatom a Quake logóját tökéletesen úgy, mint az igazi!