vbstudio.hu

Codename Z: Alpha Update 5 - Sentry Turret

Már 3 éve annak, hogy utoljára jelentkeztem a Codename Z-vel kapcsolatban. Még 2013. márciusában raktam ki a legutolsó állapotát a játéknak, amit le is lehetett tölteni, és utána úgy tűnhetett, hogy ennyi volt, vége, nem lesz már belőle semmi, vaporware lett... de nem! Tény, hogy nem foglalkoztam vele évekig, mert az egyetemen bejött a szakirány és a féléves programokat írtam, meg a szakdolgozat projektet, vagy ha pedig épp nem azt, akkor arduino-ra fejlesztettem és ez gyakorlatilag felemésztette minden időmet, de ennek most vége, az egyetemmel kész vagyok, így a hozzátartozó projektekkel is, és most az elmúlt 2 hónapban szinte nonstop a Codename Z fejlesztésével voltam elfoglalva.

Az eddigi fontosabb újdonságok:

  • Lua script rendszer, amellyel bármilyen komplex működést le lehet kódolni a pályáknak.
  • Mentés, ezzel egyúttal megoldottá vált, hogy át lehessen járni pályák között, és vissza is lehessen térni régi helyekre. (A Lua kódot is menti, majd onnan folytatja)
  • Brutális render optimalizáció, modern Intel processzorokon 40-90 frame/sec-el is elfut (és ez még nem a vége!).
  • Teljes joystic támogatás, lehet gamepad-al is játszani, ha valakinek ez a szíve vágya.
  • A falak rajzolása teljesen újra lett gondolva, a szerkesztőn belül voxelenként megrajzolhatóak az egyes csempék.

...na meg hát nagyjából a fél programot újraírtam, csak azok semmi említésre méltó újdonságot nem hoztak be, de a jövőbeli frissítéseket megalapozták. Inkább ezekkel ment el az idő java része, úgyhogy ezért tűnhet még úgy, hogy nincs olyan sok újdonság.

Ez egyelőre még az alpha verzió, de közeleg a béta, aminél már publikálni fogom a pályatervezőt is. Az lenne az ötlet, hogy bárki tudjon pályákat csinálni hozzá és remekül moddolható legyen. Az alap sztory kampányra is ez az elképzelésem, hogy alapvetően outsource-olom minél több embernek a pályák elkészítésének a feladatát, így azok igazán változatosak és kreatívak lesznek (elvégre ezen áll vagy bukik az egész, nem az engine-en).

Na és a lényeg, egy kis demó!