Developer blog (all entries)

hun Jazz meg az

September 26, 2010,Software, Game Development

Végül rászántam magam, hogy nekiálljak kijavítani a Jazz Jackrabbit 2 - A Teknősök Városa kissebb-nagyobb hibáit, és íme! Mindössze csak két napomba tellett, és javításra került jó néhány apróbb szépséghiba, illetve pár lehetetlen szituáción is finomítottam kicsit. Elenyésző számban ugyan, de került a pályákba pár új rész is, főként titkos helyek.

Jó szórakozást a játékhoz!

Letölthető innen: http://vbstudio.hu/games/jj2tv

Alig pár hete hatalmas öröm ért, csörgött a telefon és egy kedves női hang közölte velem, hogy nyertem a C3-as versenyen, és December 5.-én kapom meg a díjamat, ami nem más, mint egy Asus Eee netbook!

Több pályaművel is neveztem, de mint végül kiderült a GalambVadászat 3 volt a befutó! Pedig meg voltam győződve róla hogy biztos nem azzal nyerek, egyrészt mert egy GalambVadászattal már neveztem 2005-ben, másrészt mert maga a játékmenet nem új. Habár tény, hogy a különféle kombók egyetlen ilyen stílusú játékban sincsenek, vagy legalábbis én nem találkoztam ilyennel. A zsűrit elsősorban a helyszín fogta meg, a 2006-os pesti árvízről készült kép, ami a háttérben látható, illetve olyanok, mint pl. az InterContinental hotel új logója, vagy hogy a galambok a vízbe csobbanva tűnnek el miután lelőttük őket (ez a megoldás eddig mindenkinek nagyon tetszett :D).

Linkek:

És a lényeg! A link a játékomra:
GalambVadászat 3

Alig pár hete hatalmas öröm ért, csörgött a telefon és egy kedves női hang közölte velem hogy nyertem a C3-as versenyen, és December 5.-én kapom meg a díjamat, ami nem más mint egy Asus Eee NetBook!

Több pályaművel is neveztem, de mint végül kiderült a GalambVadászat 3 volt a befutó! Pedig meg voltam győződve róla hogy biztos nem azzal nyerek, egyrészt mert egy GalambVadászattal már neveztem 2005-ben, másrészt mert maga a játékmenet nem új. Habár tény, hogy a különféle kombók egyetlen ilyen stílusú játékban sincsenek, vagy legalábbis én nem találkoztam ilyennel. A zsűrit elsősorban a helyszín fogta meg, a 2006-os pesti árvízről készült kép, ami a háttérben látható, illetve olyanok mint pl. az InterContinental hotel új logója :), vagy hogy a galambok a vízbe csobbanva tűnnek el miután lelőttük őket (ez a megoldás eddig mindenkinek nagyon tetszett :D).

Linkek:

hun Magyar fejlesztő cégek

August 25, 2009

Mai fejlődő világunkban lassan Magyarország is kiveszi a részét a játékiparban, de nem elsősorban hazai cégekről van szó. Számtalan külföldi cég nyit magyarországi alvállalkozást. Ebből gyűjtöttem össze egy rövid kis összeállítást.

Ubisoft Hungary

Valve Hungary